Monitor

A HupWiki-ből...

A monitor feladatai:

  • Egyrészt megjeleníti az adott alkalmazás (operációs rendszer, vagy program) által létrehozott jelet (karaktereket, képeket, stb.),
  • másrészt ellenörzõfeladatokat lát el, ami azt jelenti, hogy a felhasználó a monitor segítségével nyomon követi, és ellenõrzi a különbözõ bemeneti (input) eszközök ( pl.: billentyűzet, egér, stb.) által kiadott parancsokat és azok eredményét, vagyis a számítógépe munkáját.

Tartalomjegyzék

A monitorokról általában

  • Amikor a grafikus felhasználói felületű operációs rendszerek elterjedtté váltak, egyre nagyobb lett az igény a minőségibb, nagyobb képátlójú monitorokra.
  • Az átlag számítógép felhasználók számára az ilyen monitor korábban elérhetetlen álom volt. Csak a drágább, sokszor milliós árfekvésű grafikus feladatra kiélezett munkaállomások rendelkeztek ilyen megjelenítőkkel.
  • Ez a helyzet mára már megváltozott: a monitorárak nagymértékű zuhanása lehetővé tette az otthoni felhasználók számára is a nagyobb átlójú egységek használatát.
  • Sajnos azonban még mindig kevesen foglalkoznak gépvásárláskor a monitor milyenségével. Ha pedig, jobb esetben, foglalkoznak is, az kimerül a képernyőátmérőnek a hosszában. Pedig, ha belegondolunk abba, hogy egy számítógépben általában a leghosszabb ideig használt egységek közzé tartozik és abba, hogy bizony a kiválasztás komplex feladat és több időt kellene fordítanunk rá.
  • Ahhoz azonban, hogy vásárláskor valóban a számunkra legmegfelelőbbet válasszuk, ismernünk kell a paraméterek jelentését. Ehhez jobban el kell mélyednünk a monitor működésében is.

A monitor működése

  • A monitor lelke a katódsugárcső, azaz a képcső (CRT: cathode-ray tube), egy légmentesen zárt üvegcső.
  • A képcső két lényeges részből áll: az anódból és a katódból. A katód fémes anyaga melegítés hatására elemi részecskéket, elektronokat bocsát ki magából (elektronágyú). Az anódra pozitív feszültséget (gyors feszültséget) kapcsolva (színes képcső esetén tipikusan 20-30 kV), az anód vonzani fogja a katódból kiáramló elektronokat. A kilépő, majd becsapódó elektronok olyan gyorsan követik egymást, hogy nem egyes elektronokról, hanem elektronáramlásról, végeredményben egy elektronsugárról (nyalább) beszélhetünk.
  • A katód és az anód között található egy úgynevezett rács, aminek a feladata a két egység közötti kapcsolat szabályozása. Ezt úgy teszi, hogy amennyiben negatív feszültséget kapcsolunk rá, akkor az elektronok nem jutnak el az anódra, amennyiben pozitív vagy 0 feszültséget kapcsolunk a rácsra, akkor szabad az út az elektronok számára (egyszerűsítve: ki-, bekapcsolhatjuk az elektronok áramlását).
  • Ha az elektronok az anód felé szabadon áramolnak, akkor ezt az áramlást szabályoznunk kell, hiszen nem mindegy, hogy az elektron az anód melyik részére csapódik be. Erre a szabályozásra két pár (két függöleges, két vízszintes ) eltérítőtekercset használunk. Ezekbe a tekercsekbe megfeleő időbeli lefolyású áramot vezetve, a köztük mozgó elektronokra vonzó vagy taszító hatást fejtenek ki (elektromágneses tér). Az eltérítőtekercsek segítségével most már mi szabályozzuk az elektronsugár irányát.
  • A képernyő belső részét fénypor réteg borítja . A fénypor a becsapódó elektronok hatására világít (a fényport szokás foszfornak nevezni, de ennek semmi köze a vegyelemhez). Ha az elektronsugár eltalálja a fénypor egy adott pontját, akkor az felvillan (utánvilágítás). Ha sokszor egymás után ugyanazt az adott pontot találja el, akkor a képernyő előtt ülő felhasználó úgy érzi, hogy a pont folyamatosan világít.
  • A látott képet tulajdonképpen a szemünk érzékcsalódása hozza létre. Az elektronsugár soronként végigpásztázza a képernyőt, ha a sor végére ért, az alatta lévő sor elejére irányítjuk (sorvisszafutás) és ismét végig pásztázza ezt a sort is. Ezt egészen a lap aljáig teszi, ekkor visszairányítjuk az első sor kezdőpontjára (lapvisszafutás) és kezdődik minden elölről. Természetesen ezalatt, attól függően, hogy melyik képpontnak kell világítania és melyiknek nem, ki- és bekapcsoljuk a sugarat. Ez a megállás nélküli folyamat az emberi szem számára olyan gyorsan megy végbe, hogy végeredményben egy képet látunk a képernyőn.
  • Az előzőekben felvázolt egyszerűsített működés a monokróm (fekete-fehér) vagy az egyszínű (sárga, zöld) képcsőre jellemző. Egy adott pont (pixel) fekete vagy fehér volt (fekete: nem volt elektronsugár, fehér: volt elektron becsapódás), illetve a fényerejét lehetett a sugár erejének növelésével, csökkentésével változtatni.
  • Az újabb színes képcsövek azonban végtelen sok színárnyalatot (unlimited colours) képesek megjeleníteni.
  • Az általános iskolai tanulmányaiban mindenki találkozhatott már az additív színkeveréssel, azzal hogy bármilyen szín kikeverhető a vörös, a zöld és a kék alapszínekből (red, green, blue, azaz: RGB). Így a színes képcsőben nem egy, hanem három elektronágyú tartozik, egy-egy minden alapszínhez. A képernyő belső felületét sem egy fényporral, hanem hárommal vonják be (az elektron-becsapódáskor az egyik vörös, a másik zöld, a harmadik kék fénnyel világít). Ez a három fénypor szorosan egymás mellett helyezkedik el.
  • A színhármasoknak (tripletteknek) közelsége miatt a fénypor előtt egy lyukmaszk (árnyékmaszk) található, ez leárnyékolja a szomszédos színhármasokat és fókuszálja a sugarakat, hogy azok a saját fényporukra csapódjanak be.
  • Egy triplett középpontja és bármelyik vele szomszédos triplett középpontjának a távolsága az adott monitort jellemzi (ez a távolság egyenlő két azonos színű színpor legkisebb távolságával).
  • Vásárlásnál figyeljük ezt az értéket (dot pitch), általában milliméterben adják meg. Minél kisebb ez az érték, annál finomabb, élesebb képet kapunk (azért azt gondoljuk meg, hogy míg egy 19 inches monitoron például a 0.29 mm pontátmérő elfogatható, addig egy 14 vagy kisebb képátlójú monitoron ez az érték már gyenge).

A monitor további jellemzői

Méret

  • Az első, amit el kell döntenünk, hogy mekkora monitorra lesz szükségünk.
  • A monitorok méretét a képernyőátló hosszával jellemzik, amit hüvelykben () szokás megadni (1 ” = 1 inch = 1 coll = 2.54 cm).
  • Például (elvileg) egy 17 ” (inch)-es monitor átmérője 17x2.54 cm = 43.18 cm. Azért csak elvileg, mert egy 17 ”-es monitornak nem lesz 43.18 cm a képátlóhossza. A felhasználó számára azonban a látható képátló az, ami fontos, ezt az igényesebb gyártók feltüntetik (Viewable Area), ha pedig nem, akkor mérjük meg még a vásárlás előtt. Mindig a látható felület átlója az, amit figyeljünk! Például a ma Magyarországon kapható 15 ”-es monitorok látható (hasznos) átlóhossza 14 ” és 14.8 ” (inch) között mozog.
  • Amikor a méretről döntünk, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a monitor olyan része a számítógépnek, amit ritkábban szoktunk lecserélni, szemben például a processzorral vagy az alaplappal. Éppen ezért jobb megoldásnak tűnik, hogy egy gyengébb teljesítményű gépet vegyünk egy jó monitorral (már csak azért is, mert ellentétben a monitorárakkal, a processzor, a memória stb. Árai folyamatosan és látványosan zuhannak).
  • A képernyő látható felülete körül normális esetben egy fekete keret van, ez néha zavaró, mert csökkenti a hasznos terület felületét. Ha azonban a monitor paraméterei között az overscan jelző szerepel, ez a keret hiányzik.

Felbontás

  • A monitor másik fontos jellemzője. Ezt általában az oszlopok és a sorok szorzatával adják meg. Például 800x600 azt jelenti, hogy 800 oszlopból és 600 sorból (480000 pixel) áll a maximális felbontású kép; azért a maximális, mert a gyártók mindig a maximális felbontóképességgel jellemzik terméküket.
  • Vegyük azonban figyelembe, hogy minél nagyobb a felbontás, annál kisebbek lesznek a képen lévő objektumok, például a szövegek, ikonok stb.
  • Ajánlott (!) felbontás az átló függvényeben:
14 ” 640x480
15 ” 640x480, 800x600
17 ” 800x600, 1024x768
20 ” 1024x768, 1280x1024
21 ” 1280x1024, 1600x1200

Frekvenciák

  • Az előbbiekkel kapcsolatos és nagyon fontos, de kevés odafigyelést kap a képfrekvencia (függőleges szinkronizáció). A monitorok működésénél beszéltünk arról, hogy az elektronsugarak soronként végigpásztázák az egész oldalt, az oldal pásztázásának sebessége az adott monitort jellemzi. Például, ha ezt látjuk: 640x480@60Hz, ez azt jelenti, hogy a 640x480-as felbontású képet a monitor 60-szor rajzolja ki másodpercenként.
  • Ha egy felbontást huzamossabb ideig szeretnénk használni, akkor győződjünk meg arról, hogy minimum 75Hz-en, de inkább 85Hz-en tudjon működni a monitor az adott felbontás mellett. Erre azért van szükség, mert az emberi szem képes érzékelni, ha ennél lassabban történik a frissítés. Ez vagy kellemetlen villódzással jár, vagy csak azt veszük észre, hogy egy-két óra után megfájdul a fejünk.
  • Ha növeljük a felbontást vagy a képfrekvenciát, akkor növekszik a sorfrekvencia (a sorfrekvencia az egy másodperc alatt frissített sorok számát adja meg) is. A kép-, a sorfrekvencia és a felbontás összefüggésben vannak egymással:
sorok száma x képfrekvencia = sorfrekvencia
  • A megjelenítő egység leírásában valami hasonlót találunk: vf: 30-86KHz, hf:50-160Hz (vf: vertical frequency = sorfrekvencia, hf: horizontal frequency = képfrekvencia). Ezek az értékek legyenek minél nagyobbak!
  • A korai monitorok úgynevezett fix frekvenciásak voltak. Ez azt jelentette, hogy csak egy adott kép- és sorfrekvencián voltak képesek dolgozni.
  • Az idő múlásával azonban egyre nagyobb szükség volt az olyan megjelenítőkre, amelyek képesek voltak széles frekvenciatartományban dolgozni. Az első ilyen modellt a Nec hozta ki Multisync névvel. Ma már a monitorok többsége ilyen (MultiScan, AutoScan, Multisynchronous). Azonban figyeljünk arra, hogy valóban ilyen legyen (az hogy 2, 3 vagy 4 frekvencián működik, még nem jelenti azt, hogy multisync, bár sok gyártó ezeket is annak tünteti fel).
  • Az utolsó frekvencia, amiről említést kell tennünk, a pontfrekvencia, azaz a monitor maximális video sávszélessége (Video Bandwidth). Ezt az értéket MHz-ben adják meg a gyártók. Szoros összefüggésben van az adott felbontással és képfrissítési frekvenciával. Ezért minél nagyobb ennek az értéke, annál nagyobb felbontásokat, magasabb képfrissítéssel tud a monitor megjeleníteni. A legoptimálisabb esetben a monitor pontfrekvenciája megegyezik a videokártya órajel frekvenciájával (Dot Clock), így egyik sem fogja vissza a másik teljesítményét. Hozzávetőlegesen ki lehet számítani a szükséges video sávszélességet a felbontás, a képfrissítés ismeretében:
1.3 x X (vízsz. felbontás) x 1.05 x Y (függ. felbontás) x fv (képfrissítési frekvencia) = szükséges sávszélesség
  • A konstansok a monitort jellemzik (az itt használt értékek megközelítőleg jól használhatóak), és azokra az időtöbbletekre utalnak, amik a sor- és a lapvisszafutásra fordítódnak. Például számoljuk ki az 1024x768-as felbontású, 85 Hz-es képfrissítésű kép szükséges video sávsélességet:
1.3 x 1024 x 1.05 768 x 85 Hz = 92.245773 MHz
  • Vagyis körülbelül 92 MHz-es pontfrekvenciájú monitorra és vidokártyára lesz szükségünk a példánkban említett kép megjelenítéséhez.

Csatlakozás

  • A legtöbb monitor a hagyományos 15 pólusú ”D” (D–sub) csatlakozón keresztül kommunikál a videokártyával.
  • Ennek ellenére sok megjelenítőt készítenek fel másfajta csatlakozási felülettel is. Ilyen a BNC, ami jelenleg inkább más platformok (nem PC ) vagy a nagyon drága video célra használt kártyák csatlakozója és az USB. Az ezekkel felszerelt egységek ára nem drágább, és várható a jövőbeli elterjedésük.

Vezérlés

  • A mai monitorok kétféle vezérlés közül választhatnak: analóg vagy digitális vezérlés között (a videokártya és a vga monitor között analóg kommunikáció van és ennek semmi köze a vezérléshez).
  • A vezérlés milyenségéről a kezelő szervek adnak információt: ha analóg, akkor, általában tekerőtárcsákkal, ha digitális, akkor nyomógombokkal (ritkán tekerőtárcsákkal is) történik a kép pozíciójának, méretének , deformálásának stb. beállítása.
  • Általában a digitális vezérlésű monitorokon van meg a lehetőség, hogy mind a gyári, mind a felhasználói beállításokat tároljuk. Ez nagyon hasznos, ha sokszor váltunk vidomódot, így nem kell például mindig újra középre igazítani a képet. Amíg azonban az analóg vezérléssel végtelen számú a beállítások kombinációja, addig a digitális vezérlésnél ez korlátozva van. Ennek ellenére próbáljunk digitális monitort választani.
  • A néhány évvel ezelőtt még kuriózumnak számító ”extrák” ma már letöbbször alapfelszereléssé váltak. Ilyen a képernyőn megjelenő beállító szerv (OnView, OSD – On Screen Display stb.), amely vizuális segítséget nyújt a képjellemzők beállításakor. A jobb monitorokon a kontraszt, a fényerő és a kép pozícióján kívül a képet deformálhatjuk (trapéz, paralelogramma, hordó stb.), akár forgathatjuk is. Beállíthatjuk a színek árnyalatait, információt kaphatunk az aktuális felbontásról, a képfrissítésről, ami például fontos segítség a videokártya és driver stb. ellenőrzésére. Tesztehetjük monitorunk működését önteszttel. Ezekről az információkról több nyelven is tájékoztatnak (a magyar sajnos még nem jellemző).

Képcső típusok

  • Két képcső típus terjed el a monitorok világában, amiket a színhármasok elrendezkedése alapján különböztethetünk meg egymástól.
  • A legelterjetebb elrendezés szerint a lyukak szabályos háromszöget (deltát) alkotnak (az elektronágyúkhoz hasonlóan). A pontok között ennél az elrendezésnél mindig van egy kis rész, ami sötét marad, ez rontja az egész kép kontrasztját.
  • A másik elrendezés a Sony cég által kifejlesztett Trinitron katódsugárcső (aperture grille vagy guard grille). Ebben az esetben a színhármasok egymással párhuzamosan helyezkednek el (az elektronágyúk pedig egy sorban), a maszk itt nem fémből készült lemez, hanem kifeszített drótok alkotják. Ezek a drótok párhuzamosak, ahhoz azonban, hogy a párhuzamosságuk tökéletes legyen, óriási erővel feszítik ki őket. Az erős feszítésnek ellenálló keretet kell biztosítani, ez teszi a Trinitronos monitorokat nehezebbé. Ezzel a technikával a kép világosabb és élessége is jobb. Ennek ellenére a Trinitronnak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy bár nehezen és főleg nagyobb felbontásnál, de észrevehető az az 1 vagy 2 stb. vízszintes rögzítő szál, ami a függőleges szálak stabilizálására szolgál.
  • Mint azt már írtuk, a triplett (színhármas) középpontja és bármelyik vele szomszédos triplett középpontjának a távolsága jellemzi az adott monitort (ez a távolság egyenlő két azonos színpor legkisebb távolságával). DE! A felsorolt két típus felépítéséből következik, hogy a Trinitronnál ez az érték nagyobb, azaz a normál árnyékmaszkos 0.25 mm-es távolság körülbelül a Trinitron képcső 0.27 mm-es távolságával egyenlő. Mivel mindkettőnek van előnye és hátránya, egyikről sem lehet azt állítani, hogy jobb, mint a másik, a megítélés meglehetősen szubjektív.

Az Interlaced üzemmód

  • Már többször említettük, hogy a képcső a megjelenített képet laponként, a lapokat pedig soronként frissíti. Ha minden sort egymás után rajzol ki, akkor beszélünk nem átlapolt (Non-Interlaced) üzemmódról.
  • Nagyobb felbontásban sok monitor már nem bír ilyen gyors tempóban dolgozni, azonban azért, hogy nagyobb felbontást is tudjon, kerestek egy köztes megoldást. Ez a megoldás az Interlaced üzemmód. Ekkor a képcső a képet két részben rajzolja ki. Az első menetben a páratlan számú sorokat, a második menetben a páros számú sorokat frissíti. Persze ez olyan gyorsan történik, hogy az emberi szem egy képnek látja a két lépésben kirajzolt képet.
  • Azt, hogy az adott felbontást a monitor milyen üzemmódban tudja megjeleníteni, arról a felbontás utáni betű(k) ad(nak) információt (NI: non-interlaced, I: interlaced). A nagyobb felbontást végeredményben a képfrekvencia ellenében érjük el. Ennek, mint azt már írtuk is, hátránya az, hogy növekszik a vibráció. Ezért senkinek sem ajánljuk, hogy hosszabb ideig használja az Interlaced üzemmódú felbontásokat.

Alacsony sugárzás

  • A számítógépek elterjedésével egyre több embernek és egyre több időt kell eltöltenie a monitorok előtt ülve.
  • Ennek okán sok vizsgálatot készítettek a monitorok káros sugárzásával kapcsolatban. Ezekből a kísérletekből, elsőként Svédországban, különféle ajánlások születtek. Azokat a monitorokat, amik eleget tesznek ezeknek az előírásoknak, alacsony sugárzású (Low Emission, Low Radiation) monitoroknak nevezzük.
  • A két legelterjedtebb ajánlás az MPR-II és a TCO. Ma már legtöbb monitor eleget tesz ezeknek az ajánlásoknak.
  • Ahhoz, hogy egy monitor a TCO `92 ajánlásnak megfeleljen, az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie:
  • A nemzetközi szabványok és ajánlások közül a TCO az egyik legszigorúbb elvárást támasztja a monitor sugárzásával szemben (összehasonlítva például az MPR II-es szabvánnyal). A TCO `92-es monitoroknak az alábbi értékeknek kell megfelelniük:
Elektromos tér
Frekvenciatartomány TCO követelmény
0 Hz (Statikus elektromos tér) =<+-500 V
5 Hz – 2 kHz (ELF) =< 10 V / m*
2 kHz – 400 kHz (VLF) =< 1 V / m*
Mágneses tér
5 Hz – 2 kHz (ELF) =< 200 nT*
2 kHz – 400 kHz (VLF) =< 25 nT
  • (*) A méréseket a monitor képernyőjétől 30 cm távolságra és a monitor körül 50 cm távolságra végezték. A mágneses tér VLF tartományban mért érték 50 cm távolságra adottak az összes oldaltól.
  • A monitornak képesnek kell lennie arra, hogy automatikusan átváltson alacsony fogyasztású üzemmódba (lásd DPMS). Attól függően, hogy hány lépésban kapcsolódik ki a monitor, a TCO `92 megkülönböztet egy A és egy B alternatívát. A B alternatíva meglehetősen ritka, a monitorok többsége több lépésben vált alacsonyabb fogyasztású módba. Ilyenkor természetesen a monitor sugárzása is csökken, de nem szűnik meg.
  • A gyártónak el kell látnia termékét információval a fogyasztás mértékéről és hogy a felhasználó hogyan tudja szabályozni az energiatakarékos üzemmódokat.
  • A képernyőnek eleget kell tennie az európai tűz- és elektromos biztonsági követelményeknek.
  • Végeredményként a gyártó és a TCO között megszületik egy hivatalos megállapodás. Ennek feltétele, hogy a gyártó saját termékéről bizonyítsa, hogy eleget tesz a TCO `92-es szabványban előírtaknak. Ezek után a gyártó szabadon használhatja a TCO `92-es címkét az adott monitorra.
  • A TCO `92 csak a monitorral szemben állít követelményeket. A TCO `95 azonban magába foglalja az egész személyi számítógépet, a monitort, a billentyűzetet, stb. (de például az egeret nem).
  • Szerepet kap a szabványban az ergonómia, és a környezetvédelem is. A monitorban lévő anyagok ugyanúgy, mint a gyártásnál felhasznált anyagok, nem lehetnek a környezetre veszélyesek (nehézfémek, stb.).
  • A TCO `99 a ma létező egyik legmagasabb mércét állítja a számítógépes egységek elé.
  • Átfogóbb teszt eljárásokkal bővült ki (például a billentyűzet-tesztekkel), lehetőséget adva egy sokoldalúbb és eredményesebb termékvizsgálatra. Helyet kapot a zajszint maximalizálása is, ami eddig hiányzott a TCO szabványból. Standby üzemmódban felére csökkentették a maximálisan felvehető energiát, a rendszeregység kivételével. Az újraindulásnak pedig 3 másodpercen belül végbe kell mennie. A sugárzási szint előírt értékei nem változtak a `95-ös szabványhoz képest, de a követelményt a monitor képének mínőségét illetően magasabb szintre emelték. A katódsugárcsöves monitornak (CRT) a külső mágneses mező zavaró hatásainak ellen kell állniuk.
  • A környezetvédelem is nagyobb szerepet kapott, például a felhasznált műanyagok színezése korlátozva, fémréteggel való bevonása pedig tiltva van. Az anyagok újrahasznosítása jelentős szerepet kapott.

DPMS

  • A DPMS (Display Power Management System) a monitor energiatakarékos üzemmódjainak a szabványa. Régebben a fogyasztás csökkentése csak a mobil számítógépeknél játszott szerepet. Mára ez a helyzet megváltozott, az energiatakarékosság egyre nagyobb szerepet kap az asztali rendszereknél is.
  • Egy átlagos monitor teljesítményfelvétele 130 és 200 Watt között mozog, ami a tízedére csökkenthető. Ez a használattól függően még családi szinten is nagy megtakarítással járhat. A felhasználó által meghatározott inaktivitási idő elteltével a kikapcsolódó videojel a monitort csökkentett energiafelvételű állapotba váltja:
Mód Függőleges szinkronjel Vízszintes szinkronjel
On Van Van
Standby Van Nincs
Suspend Nincs Van
Off Nincs Nincs
  • A DPMS-t a monitorokon kívül a BIOS-nak és az Operációs rendszernek is támogatnia kell.
  • A megtakarításon kívül van még egy óriási előnye. A régebbi monitoroknál megvolt a veszélye annak, hogyha sokáig folyamatosan elektronok csapódtak adott színporra, akkor azok idővel ”vesztettek erejükből, kiégtek”. Ez a veszély még, bár kisebb mértékben, a jelenlegi monitoroknál is fennáll. Ez ellen a képernyőkímélők (screen saver) nyújtottak védelmet. Azonban a DPMS ezt a veszélyt is megszünteti. Ezért mindenképpen ilyen monitort vegyünk.
  • Nem DPMS monitorban kárt tehetünk, ha DPMS-ként kezeljük!

A monitor élettartama

  • Mint minden elektromos berendezésnek, így a monitornak is az egyik legynagyobb ”megrázkódtatás” a ki- és bekapcsolás (hirtelen hőváltozás, stb). Ez a tény és az, hogy a monitor automatikusan átvált energiatakarékos üzemmódba, sok felhasználót késztet arra, hogy a monitort soha, még éjszakára se kapcsolja ki, mindezt azért, hogy megóvja a megjelenítőegységet az esetleges jövőbeli meghibásodásoktól, illetve ebben kényelmi okok is szerepet játszanak. Azonban nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.
  • A monitor élettartama végeredményben a katódsugárcső (CRT) élettartama. Ennek oka, hogy ez a legdrágább részegysége a monitornak. Hiba esetén a javítatása nehézségekbe ütközik.
  • Egy átlagos CRT élethossza 12–17 ezer óra, attól függően, hogy mekora a fényerő vagy hogy mit jelenít meg, stb. Azáltal, hogy nem kapcsoljuk ki a monitort, amikor nem használjuk huzamosabb ideig, feleslegesen csökkentjük az életét. Persze a ki- és bekapcsoláskor is rövidül az élettartam, de legjobban az olyan egységeké, amiknek a szervizelése nem drága és a javításuk sem ütközik akadályba. Az újabb monitorok energiatakarékos módba tudnak váltani, de így is van fogyasztás, ami pénzbe kerül, ráadásul kikapcsolt állapodban a tűzveszély is megszűnik.
  • Az arany középút az, ha másfél – két óráig nem használjuk a monitort, akkor kikapcsoljuk!

Hordozható számítógépek monitorai (LCD, TFT)

  • A hordozható számítógépeknél nem használatos CRT képernyő, nagy méretei és viszonylag nagy súlya miatt. Ezért más megjelenítési módot kellett választani. Egy olyan lapos képernyőt kellett létrehozni, amelyet egybe lehet építeni a számítógéppel és a súlya sem olyan jelentős, mint a CRT-s monitoroknak. Így jelentek meg a piacon a folyadék-kristályos, LCD (Liquid crystal display) kijelzők. Működési elvük lényege, hogy az úgynevezett folyadékkristélyok feszültség hatására megváltoztatják kristályszerkezetüket. Kétféle képernyőtípus van. A DSTN (Double-Scan Super Twisted Nematic) képernyők olcsobbak, de hátrányuk, hogy a képpontok lassan gyulladnak ki és alszanak el (emiatt gyors mozgásoknál elhúzódó képet lehet látni), ráadásul csak szemből, illetve 30 - 40° -os szögből nézve adnak szép színes képet. Ezeket a hibákat küszöbölik ki a TFT (Thin Film Transistor) képernyők. Ezeknél a látómező 140 – 150° -ra növekedett, másrészt sokkal gyorsabb lett a képpontok reakcióideje.
  • ha a monitor nem tér vissza "stand-by"ból, akkor kapcsold ki a "dmps" támogatást: x alatt az '/etc/X11/XF86Config-4' állomány "Section "Monitor"" részében az "Option "DPMS"" elé tegyél egy #t; vc alatt az '/etc/console-tools/config' állományban a "BLANK_TIME" értéke 0 legyen
  • hibás képpont keresésére alkalmas az lcdtest program: lcdtest

Kapcsolódó témakörök

Linkek

Személyes eszközök